2024. február 24-én Pozsonyban ülésezett a Magyar Szövetség Országos Tanácsa, amely az alábbi politikai nyilatkozatot fogadta el.
Köztársaságielnök- és EP-választás
Az elkövetkezendő hónapokban két komoly kihívás vár a Magyar Szövetségre. Az első a köztársaságielnök-választás, a második pedig az EP-választás.
A köztársaságielnök-választáson elért eredmény hatással lesz a felvidéki magyarság hangulatának alakulására az elkövetkezendő időszakban. Fontos lesz közösségünk erősödése és önbizalmunk növelése szempontjából. Ez a választás kétkörös lesz és csak a második körben fog eldőlni a köztársasági elnök személye a két legesélyesebb jelölt közül. Március 23-án, az első körben elért eredményünk fogja meghatározni a súlyunkat a második körben.
A köztársaságielnök-választáson elért eredmény nagy hatással lesz az EP-választásra is. Célunk, hogy visszaszerezzük a képviseletünket az Európai Parlamentben.
A Büntető törvénykönyv módosítása
A Btk. módosításának több passzusa jogos felháborodást váltott ki. Nem értünk egyet a korrupcióval kapcsolatos büntetések és elévülési idők radikális csökkentésével, mint ahogy az erőszakos bűncselekmények elévülési idejének csökkentésével sem. Az utóbbinál éppen ellenkezőleg javasoljuk, hogy ezen bűncselekmények ne évülhessenek el, mint például Magyarországon, Svájcban vagy Nagy-Britanniában.
A hazai mezőgazdászok védelme
A Magyar Szövetség támogatja és kiáll a mezőgazdászok törekvései mellett, miszerint át kell értékelni az uniós behozatali szabályokat, különös tekintettel az Ukrajnából érkező termékekre, melyek hiányos ellenőrzés alatt kerülnek az európai piacokra. Elutasítjuk a kettős mércét az EU-s gazdák és az EU-n kívüli gazdák tekintetében. Követeljük csökkenteni a közös agrárpolitika bürokratikus jellegét, különös tekintettel az adminisztrációs terhekre és az értékes termőföldek parlagon hagyására vonatkozó előírásokra. A mezőgazdászok az állami intézmények előre nem látható döntéseinek áldozatai, ezért szeretnék elérni, hogy minél hamarabb juttassák el hozzájuk a területalapú támogatásokat, valamint csökkentsék az elviselhetetlen adminisztrációs terheket. Minden szükséges intézkedést meg kell tenni annak biztosítására, hogy az EU további bővítése ne eredményezze a mezőgazdasági termelés jövedelmezőségének csökkenését, a vidéki területek elnéptelenedését és a mezőgazdasági tevékenységek felhagyását.
2 éve tart az orosz-ukrán háború
Két éve indult meg a keleti szomszédunkkal szembeni orosz katonai invázió, aminek eredménye több százezer halott katona és civil, több millió ukrán menekült, sok száz lebombázott ukrajnai település és több száz halott kárpátaljai magyar nemzettársunk. A Szövetség két évvel ezelőtti nyilatkozatával összhangban továbbra is elítéljük az orosz agressziót és a háborút, az erőszak sosem lehet megoldás a nézeteltérések rendezésére, és teljes mellszélességgel kiállunk a béke mellett. Osztjuk korábban tett nyilatkozatunkat és a V4-ek álláspontját: kiállunk Ukrajna szuverenitása és területi épsége mellett, elvárjuk viszont, hogy keleti szomszédunk biztosítsa a kárpátaljai magyar közösségnek a nemzetközi szervezetek által megfogalmazott kisebbségi jogokat, és folytasson párbeszédet a kárpátaljai magyar közösség képviselőivel.
Környezet- és ivóvízvédelem
Az ivóvízvédelemmel Dél-Szlovákiában nincsenek jó tapasztalataink. Az előző kormány hónapokon át nézte tétlenül az ország egyik legsúlyosabb ökológiai katasztrófáját és a legveszélyesebb környezeti terhektől sem szabadította meg az ország lakosságát, a Sajóba továbbra is ömlik a bányavíz és a vereknyei lerakat is tovább szennyezi az egyik legdrágább kincsünket, az ivóvízkészletünket.
Szlovákia történetének egyik legnagyobb környezeti katasztrófája, a Sajó szennyezés második évfordulóján joggal várjuk el, hogy a jelenlegi miniszter legfontosabb prioritásként kezelje az említett környezeti terhek biztonságos felszámolását. Továbbá kérjük a miniszterelnököt és a környezetvédelmi minisztert a választási ígéreteik betartására és, hogy biztosítsák be az ivóvíz hálózat kiépítését mindazon településeken, ahol a 21. században Szlovákiában még nincs ivóvíz.
Kisebbségi kormánybiztos
Üdvözöljük, hogy a kormány Horony Ákos személyében kompetens szakértőt nevezett ki a kormánybiztosi tisztségre. Elvárjuk a szlovák kormánytól, hogy a kisebbségvédelem terén valós lépéseket tehessen a kormánybiztos: a komplex kisebbségi törvény megalkotását és parlamenti elfogadását, a közmédia kisebbségi adásaiban a hatályos törvény szerinti műsoridő biztosítását, a kétnyelvűség minél szélesebb átültetését, beleértve a kétnyelvű közlekedési táblák kihelyezésének biztosítását.
A magyar és szlovák kormány kapcsolata
Üdvözöljük, hogy az újonnan megválasztott szlovák kormány is deklaráltan a jó magyar-szlovák állam- és kormányközi kapcsolatokban érdekelt és elkötelezett a térségi együttműködés javításában. A Magyar Szövetség kapocs szeretne maradni a két kormány között és ezt a jelenlegi jó kapcsolatot régióink és közösségünk fejlődésére szeretné használni. Azon dolgozunk, hogy ez a kapcsolat ne csak gesztusok szintjén maradjon, hanem konkrét eredményekkel is járjon.
Kiállunk a nők nagyobb arányú képviselete mellett a közéletben és politikában.
Támogatjuk a családon belüli és a nők elleni erőszak megelőzése érdekében tett hatékony intézkedések bevezetését a gyakorlatba és azok betartását, és az elkövetők büntetésének szigorítását, az áldozatok hatékony védelmét.
Kiállunk amellett, hogy a nők és férfiak ugyanazért a munkáért ugyanabban a bérezésben részesüljenek.
Támogatjuk, hogy a nagy többségben nők által végzett gondoskodó munkák, mint az ápoló, pedagógus és szociális dolgozói munkakörök az alulfizetettség helyett kapják meg a nekik járó társadalmi presztízst, normalizálódjon a rugalmas és félmunkaidős munkavégzés lehetősége.
Szorgalmazzuk a nők jogainak erősítését, különös tekintettel a gyermekvállalás, a szülészet terén.
Forrás: a tanácskozásról kiküldött sajtóanyag része
Fotó: O.N.