Szent István királyunkra emlékeztünk

Fülek

A Szövetség - Magyarok, Nemzetiségek, Régiók párt Füleken tartotta központi Szent István-napi ünnepségét. A helyi városi művelődési központban péntek este az ünnepi beszédeket követően a 100 Tagú Cigányzenekar szólistái adtak koncertet.

Házigazdaként Agócs Attila, Fülek polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. Visszaemlékezett a Szövetség megalakulását megelőző két évvel ezelőtti komáromi találkozóra is, amelynek nyilatkozatában a résztvevők kijelentették: iránymutatónak tartják Szent István örökségét. A nagy király az államlapítással lehetőséget biztosított a magyarság megmaradására és fejlődésére, nyitott volt országa minden népe, ugyanakkor Európa felé is. Ugyanakkor törvényeivel biztonságot és stabilitást hozott. Békére törekedett, a pápától elfogadta a koronát, a nyugat mellett döntött. Fiához, Imre herceghez intézett intelmeiből is idézett: „Az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő”. 

Obrázok
Fülek

Fülöp Andrea Mária konzulasszony beszédében tolmácsolta Pető Tibor, Magyarország szlovákiai nagykövetének üdvözletét. Mint mondta, Szent István királyunk üzenete – többek között – számunkra ma az, hogy magyarként maradjunk meg itt a Kárpát-medencében, és utódainknak továbbadjuk az anyanyelvünket. A konzulasszony rámutatott: megtanultuk, hogy a szuverenitásért és a szabadságért állandóan küzdenünk kell, és ehhez erőt vehetünk a múltból, Szent István király örökségéből is, aki bölcs, megfontolt döntéseivel biztosította a jövőbe vezető utat.

Obrázok
Fülek

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke is emlékezett a komáromi történésekre. „Államalapító királyunk ünnepe a felvidéki magyar újrakezdés napja is” – mondta. Az idei nyár Szlovákiában a háború, az infláció és a szlovák kormánypártok acsarkodásainak árnyékában telt el, így komoly próbatétel vár ránk az ősz folyamán, köztük az október 29-én esedékes megyei és helyhatósági választásokon is. Mint mondta, augusztus 20-án azt a szétválaszthatatlan köteléket ünnepeljük, amelyet államalapító királyunk örökségeként összeköti az anyaországi magyarokat a külhoni magyar közösségekkel. „Nem vagyunk egyedül!” – fogalmazott a pártelnök, aki az idei magyarországi országgyűlési választásokra is visszatekintett. „Ez év április 3-a is azt erősíti, hogy a felvidéki magyarság továbbra is biztosan számíthat a magyar kormány támogatására” – hangsúlyozta a pártelnök, emlékeztetve arra is, hogy ez a támogatás, miután a szlovák kormány mostohán bánik a régióinkkal, gyakran az ott élők számára a megmaradást jelenti. Szent István király intelmei közül kiemelte: „Semmi sem emel fel, csakis az alázat. Semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.” Napi szintű feladatként fogalmazta meg a 450 ezres felvidéki magyarság, illetve a déli és keleti régió érdekképviseletét. „Van miért és van kiért dolgoznunk!” – mondta beszéde végén Forró Krisztián, aki a következő szavakkal köszönt el a közönségtől: „Hajrá Felvidék, hajrá magyarok!”.

Következett a 100 tagú cigányzenekar szólistáinak koncertje. A füleki közönség vastapssal köszönte meg a Magyar Örökség-díjas zenészek előadását, akik megmutatták: méltán jogosak a Hungarikum kitüntető cím használatára is. (O.N.)

Obrázok
Fülek