"Egy nagy civilizáció nem hódítható meg kívülről, amíg nem pusztítja el önmagát."
Mel Gibson remekbe szabott filmdrámája, az Apocalypto Will Durant amerikai történésznek ezzel a tanulságos idézetével kezdődik.
A történetben az egyik maja törzs a másik életére tör, hogy feláldozza azt Kukulkán Napistennek, végül az őslakos indiánok addig irtják egymást, míg egy szép napon a Yucatán-félsziget partjainál megjelennek a konkvisztádorok hajói, és az őslakosok sorsa ezzel meg is pecsételődik.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves OT tagok!
Bár más filmkockák jutottak volna eszembe, mikor hosszú idő után arra adtam a fejem, hogy megírt beszéddel készülök, de hát a jelöltállítás hetei meg a tegnap estére behűtött búcsi szürke barát valamiért ezt a bevezetőt idézte elő.
A mi civilizációnk a felvidéki magyarság, és most egy olyan kihívásokkal teli időszak köszöntött ránk, amelyet sajnos törzsi logikával nem lehet túlélni. A szlovák pártok és más kihívók hajói már itt vannak a partjainknál, a közösségi média dzsungelében meg ott a ránk vadászó hangos fenevadak, így legfőbb ideje, hogy mi is bekapcsoljuk végre az életösztöneinket.
Az egyik előttünk álló kihívás politikai és kommunikációs természetű. Legalább fél évtizede nem volt ennyire érezhető a most már egyetlen felvidéki magyar párt jelenléte a szlovák politika homlokterében. Kérőnk akad jobbról és balról, az érdeklődés az elképzeléseink iránt nap mint nap szabad szemmel is látható, és mindenki érzi (sajnálatos módon pont mi a legkevésbé), hogy a Magyar Szövetség a gamechanger, és döntő tényező lehet a nagy játékban, már ha felnövünk a feladathoz.
Kezdjük a kormányoldallal. Itt a képlet sajnos túlontúl egyértelmű: Robert Fico átdobott a palánkon. A kormányfő körei eddig csak szerényen standard felettinek minősítették a magyarok jogait és léthelyzetét a déli régiókban, mára már egyenesen világszínvonalúnak tartják a szlovák nemzetiségi politikát. Mondják ezt úgy, hogy a kisebbségi kormánybiztos több mint egy éve hiába várja az időpontot, hogy tárgyalhassanak a jogállásunkat érintő kérdésekről, cserébe legalább nem tétlenkedtek a derék szuverenista elvtársak, és megajándékoztak bennünket - heves honi és budapesti diplomáciai tiltakozás ellenére - fél év börtön kilátásba helyezésével, emlékművek lebontására történő hatósági felszólítással, a Felvidék önmeghatározás megkérdőjelezésével, újabban pedig, a magyarországi választási eredmények után előállt helyzet következtében ősi sovén szokás szerint már nyíltan a magyar kártya előhúzásával riogatnak. Mindezeket kristálytisztán látva, a Magyar Szövetség elnöksége teljesen érzelemmentesen és racionálisan arra az elhatározásra jutott, hogy nem várjuk meg 2027 őszét, hanem kénytelenek vagyunk most kimondani mindenféle 3. mondat beiktatása nélkül a Smerrel történő választás előtti és utáni országos szövetkezés lehetőségének kizárását. Ennek tényét kérem a mai tanácskozás végén határozati javaslatban is megerősíteni. Ne hasson meg bennünket az sem, ha településeinknek amolyan morzsaként odadobnak 4-5 ezer eurónyi alamizsnát egy kihelyezett kormányülésen, mert a jelenlegi önkormányzati finanszírozási modellnek “köszönhetően” még mindig sokkal többet vesznek ki a polgármesterek kasszájából. Aki netán kételkedne a döntés helyességében vagy időszerűségében, annak ajánlom, hogy tegye fel magának a következő három kérdés valamelyikét:
Ha az Orbán-Fico szövetség semmit nem hozott a konyhánkra belpolitikailag vagy jogaink kirerjesztésében, akkor miért gondoljuk, hogy egy sokkal kevésbé harmonikus Magyar-Fico időszakban majd hirtelen megszületnek a nemzetiségi oktatás garanciái, a jogállási törvény vagy a Pellegrini által ígért rimaszombati kórház?
Ha Tibor Gaspar tisztítótűz peranyagába beleolvasunk, akkor képesek lennénk- e koalíciós társként nyugodt szívvel megszavazni olyan törvényeket, amelyeket egy bűnszervezetként működtetett és gyakran ellenünk is használt apparátus keresztapáinak bevédésére tesznek elénk?
Ha április 12-én a Felvidékről kitelepítettekre emlékezünk, akkor egy Smer kormány tagjaiként vajon szégyenérzet nélkül tudnánk-e fejet hajtani családjaink előtt?
Na ugye?! Nem kell kárhoztatni senkit, de éppen konzervatívként legyen már annyi önbecsülésünk, hogy erre világos nemet mondunk. Mert hogy ez a tét: Hagyjuk-e hogy a magyar-szlovák kapcsolatok túszaként kapcarongyként kezeljenek, vagy megmutatjuk, hogy van erkölcsi tartásunk, megoldandó sorskérdéseink és határozott igényünk az önálló felvidéki politizálásra? Én csak ez utóbbit tudom nyugodt lelkiismerettel megvédeni, ez adja a magyar párt létjogosultságát is, különben mi szükség lenne ránk?
Eltartott kisujjal és halk szóval viszont nem fog menni. Kellő bátorságra és érvkészletre van szükség, hogy el tudjuk magyarázni a felvidéki magyar embereknek, mivégre születnek a döntéseink az ő érdekükben. Határozottan kérek tehát mindenkit, hogy a maga környezetében, legyen az családi kör, munkahely, facebook csoport vagy épp pártgyűlés, mindenki nyomatékosítsa a politikánk mibenlétét. Ez a Magyar Szövetség politikusainak a felelőssége, amit, ha sikeresek akarunk lenni, nem lehet megúszni. Legyünk olyanok, mint sokat látott, türelmes és magabiztos mesterember: Csak fúrták, fúrták, ő meg csak faragott, faragott.
Ficoék után jöjjön az ellenzék. Ott sincsenek barátaink, legfeljebb lehetnek ügyeink mentén politikai szövetségeseink. Lehetnek, ha megadjuk magunknak az esélyt a lehetőségeink tisztázására ahelyett, hogy önsorsrontó módon karanténba zárnánk, és már a puszta tárgyalásért is kárhoztatnánk magunkat. Nem tudom, mikor és miért vált főbenjáró bűnként egy politikus részéről a tárgyalóképesség, de sürgősen ki kéne józanodni az ideológiai delíriumból. Marcinkó Zoli utolsó kongresszuson elhangzott szavait ajánlom mindenki figyelmébe, miszerint neki aztán teljesen mindegy, melyik szlovák pártokat “használjuk ki” azért, hogy a programunkból a legtöbbet érvényesítsük.
Ez nyilván egy sarkos és lesarkított megfogalmazás, mégis valahogy így áll a képlet az ellenzékkel: Amíg odaát a kormányoldalon megaláznak, addig ideát ajtót nyitnak a magyar ügyek előtt. Ki akarna Igor Matoviccsal kormányozni ugyebár? Nála még a magamfajta “szuperkonzervatív budapesti ügynökök” is megbízhatóbbak. Ezen az ajtón persze nem kell automatikusan bemenni, a hálószobáig meg aztán végképp nem, de alábecsülni annak az esélyét, hogy amolyan ‘98-as mintára liberális, kereszténydemokrata és magyar politikusok fiatal nemzedéke új fazont szabjon ennek az államnak, beleértve az önálló Szlovákia léte óta számunkra fájóan elhanyagolt nemzetiségi kérdések megoldását, irtó nagy ostobaság lenne. A PS-szel indított szakmai tárgyalások erről szólnak, nem másról. Szó sincs koalícióról, sem a listájukon való indulásról, még akkor sem, ha a rémhíreket látni akarók nem a leírt vagy kimondott szónak akarnak hinni, hanem a tévképzeteiknek. És itt újra fel kell kötnünk a nadrágszíjat, mert ne csodálkozzunk, hogy a mieink is félreértik a politikánkat, ha a pártelnök üzenetét nem érezzük fontosnak pontosan tolmácsolni feléjük. Kommunikációs fegyelem és egységesen képviselt narratíva nélkül nem hogy célba érni nem lehet, de pártnak is csak erős nagyvonalúsággal vagyunk nevezhetők. Ezért kérek újra mindenkit, hogy a fajsúlyos politikai kérdéseket az online és offline térben is sallangmentesen közvetítsük, vagy ha erre nem vagyunk hajlandóak, esetleg nem tudunk velük azonosulni, akkor szerepet se akarjunk vállalni a Magyar Szövetség működésében. Aki hajtani nem képes, legalább fékezni ne fékezzen. Egy szó, mint száz, meglátjuk, mire jutunk a temérdek ötletünkkel és javaslatunkkal a legnagyobb ellenzéki pártnál, ezzel párhuzamosan az esetleges liberális vadhajtásokat mérséklő közös mozgásról is tárgyalunk a konzervatív ellenzéki oldallal, aztán kiderül, milyen menü tehető a felvidéki magyarok asztalára.
Egy biztos, a programunkból és az értékrendünkből nem engedünk, és a cél továbbra is az önálló indulás útján elért magyar parlamenti érdekképviselet.