„Egyetlen hazánk van: ez a magyar nyelv. Addig vagyunk magyarok, amíg magyarul beszélünk, magyarul gondolkodunk, magyarul tanulunk.”
idézet Kányádi Sándortól
Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok és Szülők! Tisztelt Döntéshozók!
Az anyanyelvi iskola: otthon, örökség, jövő.
Szeptembertől újra benépesül ez a különleges tér, ahol múltunk emlékezete és jövőnk ígérete találkozik. A szlovákiai magyar iskola ugyanis jóval több, mint falak, tantermek és tanórák rendje: közösségi otthon, megtartó erő és élő örökség. Gyermekeink itt tanulhatják meg, hogy magyarságuk nem teher, amelyet hordozniuk kell, nem magyarázkodni való, amelyet mentegetniük kell, hanem szilárd alap, belső tartás és erőforrás.
Anyanyelvünk az a láthatatlan kötelék, amely nemzedéket nemzedékhez, embert emberhez, múltat jövőhöz kapcsol. Tegyünk érte, hogy gyermekeink megtapasztalják, tartoznak valahová, hogy nyelvünknek, kultúránknak és közösségünknek helye és értéke van a világban.
Ezért iskoláink megtartása nem nosztalgia, hanem jövőépítés. Az iskola jelenléte azt üzeni: itt vagyunk, alkotunk, felelősséget vállalunk és jövőt tervezünk a szülőföldünkön.
Most közösségünk minden tagjához szólunk:
Pedagógusainkhoz, akik nap mint nap nemcsak tantárgyakat tanítanak. Szavakat adnak a gondolatokhoz, tartást az önazonossághoz, bátorságot a megszólaláshoz.
Szülőkhöz, hogy tudatosítsák, az iskolaválasztás a jövőről szóló egyik legfontosabb döntés. Amikor magyar iskolát választanak gyermeküknek, nem a világtól zárják el, hanem gazdag örökséget és biztos identitást adnak neki.
Diákjainkhoz, hogy legyenek büszkék arra a nyelvre, amelyen szüleik és nagyszüleik megszólították őket. Tanuljanak bátran más nyelveken is, fedezzétek fel Európát és a világot — de közben őrizzék azt a hangot, amely hazavezet.
Egy demokratikus Európában nem szégyen és nem bűn megvallani nemzeti identitásunkat. Jogunk van büszkének lenni arra, amit képviselünk — úgy, hogy közben mások méltóságát és identitását ugyanilyen természetességgel tiszteljük. Nem kérünk senkitől többet, mint amit minden nép és minden nemzeti közösség természetesnek tart:
- hogy nyelvünket használhassuk, kultúránkat továbbadhassuk, gyermekeinket anyanyelvükön taníthassuk, és intézményeinkről ne nélkülünk döntsenek. Ezek az emberi méltóság, az esélyegyenlőség és a valódi társadalmi részvétel feltételei.
A kormánytól és a mindenkori politikai képviselettől jogosan várjuk el, hogy
- az anyanyelvi oktatáshoz való hozzáférést ne elvi ígéretként, hanem a gyermekek számára ténylegesen és földrajzilag is elérhető módon biztosítsa, érzékenyen figyelembevéve a kisebbségi lét fenntarthatóságát, sajátosságait, nehézségeit.
- Elismerjük, hogy az oktatás pénzügyi fenntarthatósága fontos. De egy nemzetiségi iskola jövőjét nem lehet országos átlagok vagy egységes létszámküszöbök alapján meghatározni. A döntésekben mérlegelni kell a demográfiai és regionális sajátosságokat, az utazási távolságokat, a családokra háruló terheket, valamint azt is, mit jelent egy iskola elvesztése az adott település és nemzeti közösség számára.
Nem kiváltságot kérünk. Azt kérjük, hogy a jog a valóságban is jog maradjon; hogy az anyanyelvi oktatás ne csak törvényekben, hanem élő iskolákban, felkészült pedagógusokban, bizalommal választó családokban és jövőt tervező gyermekekben legyen jelen.
A szlovákiai magyar közösség felelős és megoldásokat kereső párbeszédet kíván. Ehhez együttműködésre, kölcsönös bizalomra és közös felelősségvállalásra van szükségünk. Nem engedhetjük, hogy félelem, közöny vagy megosztottság gyengítsen bennünket.
Megőrizzük nyelvünket azzal, hogy minél szélesebb körben használjuk; iskoláinkat azzal, hogy megtöltjük élettel; identitásunkat azzal, hogy természetesen és méltósággal vállaljuk; jövőnket pedig azzal, hogy tudást, lehetőséget és hitet adunk gyermekeinknek,
mert Tamási Áronnal együtt valljuk:
„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”
Legyen az előttünk álló 2026 -2027-es tanév a tudás, a bátorság és a közös cselekvés éve!