A múlt hét elején a költségvetési tervezet gyakorlatilag a semmiből bukkant fel a szociális partnerek ülésének anyagai között, majd még azelőtt landolt a parlamentben, hogy bárki érdemben reagálhatott volna rá. Néhány lóhalálában letudott bizottsági ülés után már ott is volt a törvényhozás programján, mintha valaki nagyon sietne vele valahová.
A parlament elnöke bejelentette, hogy október 14-ig tárgyalják a költségvetést, amikor szavaznak is róla. Mivel addig másról nem lesz szavazás, a kormánypárti képviselők lényegében távoztak kampányolni az önkormányzati választásokra, és a parlament környékén sem nagyon lehetett látni őket azóta. Ők bizony nem fognak a kampányhajrában jelentéktelen költségvetésekről vitatkozni, amikor vidéken rotyog a kampánygulyás.
A rengeteg kritikára sem figyelnek. Arra sem, hogy szakértők sora beszél a felelőtlen költekezés folytatásáról, a hiányról és az államadósság további növekedéséről. Ennek a költségvetésnek ugyanis elsősorban politikai, nem gazdasági céljai vannak. A Smer hatalmon tartásán kívül nem sok mindenre jó. Nemcsak az ellenzék mondja ezt, hanem a két erre a célra létrehozott állami intézmény, az Állami Számvevőszék (NKÚ) és a Költségvetési Felelősség Tanácsa (RRZ) is. Utóbbiak ráadásul még szót sem kaptak a parlamentben, amire a rendszerváltás óta nem volt példa.
Maradt egy utolsó lehetőség, hogy porszem kerüljön ebbe a rémisztő gépezetbe. Mivel a költségvetési javaslat nem nullszaldós, a költségvetési felelősségről szóló alkotmánytörvény alapján alkotmányellenes lehet, így az alkotmánybíróság még érvénytelenítheti. Ez korábban azt jelentette volna, hogy a kormány kénytelen a viszonylag szigorú provizóriumi szabályok keretei között gazdálkodni.
Csakhogy a kormány erre is gondolt. Egy gyors módosítással még azelőtt jelentősen fellazították a provizórium szabályait, hogy a parlament elkezdte volna tárgyalni magát a költségvetést. Vészhelyzet elhárítva. Az új szabályok szerint a kormány akkor is vígan költekezhet, ha netán nem lenne érvényes költségvetés. Bizonyos szempontból még kényelmesebb helyzetbe is kerülne. Win-win, mondaná az angol. Csakhogy ebben az esetben mindkét win mögött ugyanaz a szereplő áll: a kormány.
Ezzel a biztonsággal állt múlt szerdán a kamerák elé a pénzügyminiszter, és egészen elképesztő arroganciával közölte, hogy mindenki, aki kritizálja a költségvetést, tudatlan; az alkotmányossággal nincs semmi gond, a költségvetés pedig tökéletes úgy, ahogy van.
Pedig aki beleolvas, azt láthatja, hogy maga a tervezet is ugyanolyan arrogáns, felelőtlen és durva, mint a benyújtói. És ugyanolyan, mint az elfogadásának folyamata.
Mert a stílus maga a költségvetés.